Spoon boy: Do not try and bend the spoon. That's impossible. Instead... only try to realize the truth.
Neo: What truth?
Spoon boy: There is no spoon.
Neo: There is no spoon?
Spoon boy: Then you'll see, that it is not the spoon that bends, it is only you.
Én félelemből vagyok. Gondolatokból, amiket az agyam
folyamatosan pörget. Hiedelmek, amiket készen kaptam és tapasztalatok,
amik megtanítottak arra, hogy félni kell bizonyos dolgoktól. Ezek a kell-ések
olyan mélyen épültek bele a gondolataimba, hogy teljesen észrevétlenül
terelnek valamilyen irányba. Mindig ugyanabba az irányba, persze.
Mint amikor focizunk, csak lejt a pálya és valahogy majdnem mindig az
alsó alapvonalon megy ki a labda - annyira megszoktam a pálya lejtését,
hogy el is hiszem, hogy vízszintes, csak az a kurva labda az, ami
valamiért jobban szereti az egyik alapvonalat. Amikor nincsenek
gondolataim, akkor hirtelen kiegyenesedik a pálya - illetve rádöbbenek,
hogy én magam vagyok az, aki a pályát lejtősnek képzeli el, vagy még
inkább én magam vagyok a pálya.
There is no spoon.
Amikor nincsenek gondolatok a fejemben, az könnyűség. És az a
zseniális, hogy ezt sokféleképp el lehet érni - tegnap például előadtam
egy színpadon és egy pár percre eltűntem a világból - ott, a figyelem
középpontjában cicáztam a közönséggel. Játszottam velük. Én magam voltam
az előadás. Vagy amikor ültem egy hangversenyzongora előtt és
végigjátszottam a Sweet Child o'Mine-t úgy, ahogy a hangszer megkívánta,
ott a zene voltam. Cerocon meg néha én voltam a tánc maga.
Illetve inkább zene voltam. Tánc voltam. És éltem.
2013. március 15., péntek
There is no spoon, boy
2013. március 11., hétfő
Repülni, két méter magasan
Köszönöm a hajtipajtis kismókusoknak, hogy kicserélték a 28 éves
Peugeot bringámon a középagyat, mert ez volt az utolsó olyan alkatrésze a
gépnek, ami szorult és lassított meg küzdeni kellett vele folyamatosan.
Most viszont száguld a bringa... ugrik. Harap. Éles. Feszít, ahogy megrúgom a pedált és beleszáguldunk a világba. És repülés, ahogy megyek vele: repülök, simán siklok a levegőben, csak a szél zúg a fülemben.
Szerelmes vagyok az országúti bringákba, mert ezt az érzést adják.
Most viszont száguld a bringa... ugrik. Harap. Éles. Feszít, ahogy megrúgom a pedált és beleszáguldunk a világba. És repülés, ahogy megyek vele: repülök, simán siklok a levegőben, csak a szél zúg a fülemben.
Szerelmes vagyok az országúti bringákba, mert ezt az érzést adják.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)