Azon gondolkodtam, hogy mekkora ajándék is egy szakítás. Minél jobban bele vagyok gyógyulva a lányba, minél inkább azt hiszem, hogy ő életem párja, annál inkább. Igen, igaz, tudom, mekkora faszság ez már?! De olvass tovább, elmagyarázom.
Induljunk onnét, hogy kamaszkoromban honnét tanultam meg csajozni. Onnét valszeg, ahonnét te is, azaz sehonnét, jobb híján még néztem a Baywatchot meg az összes fasz amerikai tinédzserről szóló sorozatot a vasárnap délutáni blokkban a Forma-1 után. Akinek meg volt parabolája (vagy noch dazu németből csempészett videója), az meg a kleine titten sorozatból meg a tutti-frutti partiból csütörtök éjjelente. Meg ugye megvolt a BRAVO magazin, a legendás 13. oldali "Szerelem-szex-gyengédség" pedig egy egész generáció szexuális edukációját végezte el. Szóval, ezekből csipegettem: felszedtem ezt, felszedtem azt, de alapvetően ugyanaz a sötétlő tanácstalanság volt bennem is, mint mindenkiben.
Így aztán jobb híján magamnak találtam ki, hogy hogy is működik ez a világ így férfiakkal meg nőkkel, lányokkal fiúkkal meg a virágokkal és a méhecskékkel. Az algoritmus, amit alkalmaztam, pofonegyszerű volt, mutatom: ha valami egyszer működött, azon ne változtass, a többit csereberéld az aktuális zenéknek/filmeknek/tanácsoknak megfelelően. És ennyi, ebből főztem.
Mire huszonöt lettem, volt pár barátnőm, de ez a tanácstalanság megmaradt, cserébe minden erőmmel azon voltam, hogy végre meglegyen a recept, amivel nőt lehet szerezni/megtartani. Szerencsére a horizont is tágult, nagyobb mintából lehetett szemezgetni, így aztán egészen a Camino előttig már volt egy szép, száradó képem arról, hogy mi is a párkapcsolat, mihez is lehet kezdeni a lánnyal meg magammal benne.
Hát, a szakítások arra emlékeztetnek, hogy ezt a szar képet ezt én találtam ki, én ollóztam össze a szüleim házasságából, David Hasselhoff lobogó mellszőrzetéből, a csingáró Jim Carrey lenyalt hajából Ace Venturából meg egy pár leírható helyről. Ebből sejtettem meg a szabálykönyvet, ami alapján működtem pl. egy kapcsolatban, hogy mégis mit is kéne csinálni benne. Egy kiadósabb szakításkor meg ott állok, hogy hát kérem baszod én betűről betűre tartottam a szabálykönyvet, a lány meg egy darabig csinálta csak, amit kellett neki, mert egyszer csak felállt és a bástyájával lólépésben leütötte a királyomat. Mert neki meg az állt össze... őt se tanította senki. Őt más hatások érték, mások a szülei, más volt a környezet, talán nem is a 13. oldalra fókuszált a BRAVO-ban, hanem a fotó-love-story rovatban merült el a nagyszünetben.
Ilyenkor valahogy ott lóg a vészterhes levegőben az, hogy meglássam: amit kitaláltam a nőről meg a férfiről, az nem igaz. Az egészet körüllengő dögletes, depressziós bűz meg mindig is ott volt, egyszerűen annyi történt, hogy amíg ott volt a lány, leszartam, hogy büdös van.
Minden szakításban ott van a tiszta levegő ígérete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése