Van egy kávézó itt Pesten. Tényleg, nem viccelek. Átmész a Bajcsyn a Bazilika felől a zebrán a túloldalra, mész a Nyugati felé pár lépést és ott is van egy kicsiny, ámbár kívülről nem túl bizalomgerjesztő hely. Onnét fogod megismerni, hogy Rocco Siffredi dedikált arcképe van a bejárati ajtó mellé ragasztva. Olasz a hely, nagyon és olyan négysajtos pizzát adnak, hogy elképesztő - de ami miatt szeretem ezt a helyet, az a kávé.
A kávé.
Ha bemész, espresso-t kérsz, a lattéval meg a többi tejhabolós buzizással csak belegázolnál a tulaj lelkébe. Olasz a tulaj, Mariónak hívják és csak ő meg Giorgo, a séf nyúlhatnak a kávégéphez. Minden részletre figyelnek: milyen kávét hoznak, milyen finomra őrlik meg, mennyi ideig hagyják nyitva a dobozt felnyitás után és élmény figyelni, ahogy Mario kávét főz. Ahogy hozzányúl a géphez, ahogy megfogja a kanalat, az a féltő gond, ahogy teletömi a kart kávéval és lesimítja a tetejéről a fölösleget, már önmagában megéri. Amikor aztán kihozza a kávédat és leteszi az asztalra, azt látod a szemében: tessék barátom, ezt a kávét neked építettem. Neked alkottam.
Az íze elmondhatatlan, mert nem a pörkölt és megőrölt kávébabon keresztülpréselt víz ízét érzed, hanem Mario keze nyomát és minden figyelmét is. Érzed benne a szenvedélyt. Őrültség? Lehet. Pazarlás? Lehet. Én csak szenvedélynek hívom. A szenvedély az, ami megfűszerezi a kávét. Ezért készül tíz perces munkával egy csésze és ez az, amiért újból és újból visszamegyek.
A hatékonyság bűvöletében élek. A hatékonyság meg a túlélés előszobája: hatékonyságra törekedve tulajdonképpen valahol a lényeg veszik el, az apróságok élvezete. Mario erre tanít - egy világ van egy csésze kávéban. Egy világ lehet benne - ha észreveszem.
juuuuj de bemegyek hozzajuk, csak legyen otthon :) Koszi a tippet!
VálaszTörlés