Mert a lánynak ezzel nem vagyok több, mint egy kávé és egy fahéjas csiga, melegítve. És ez csak a kisebbik baj - a nagyobbik az, hogy magamnak sem vagyok több. Heti kétszer-háromszor ugyanez a kör, ugyanígy, már tudom, hogy mit mondok, milyen szavakkal szólok a lányhoz, már tudom, hogy milyen lesz a kávé és a süti, mert minden nap ugyanazt kapom. És mégis visszamegyek, kérem, pont ugyanúgy.
Ez azért elég ijesztő... épphogy visszaköltöztem Pestre, már ki is alakult egyfajta napi rutin, itt a megszokás. Egy gond van vele: ebbe a világba nem tettem annyi energiát, annyi munkát, mert ez csak átmeneti, ez az egész, ahol lakom, ahol melózom, ahol létezem. Átmeneti, nem baj, jó lesz ez így is, nem para, menjen csak, nem is nézem, nem is érdekel, leszarom én, hogy ebben a kis időben mi lesz, úgyis elmegyek egy pár hónap múlva valahová máshová, ebben a kicsike időben elég lesz kibekkelni mindent.
Egy dolgot felejtek el: az, hogy eddig tízezerszer kelt fel a nap, tízezerszer nyitottam ki a szemem reggel, nem jelenti azt, hogy megérem a holnapot. Elcsaphat mondjuk egy figyelmetlen autós a körúton, fejjel beleszállhatok egy villanyoszlopba és akkor aztán agyő, nem járunk ki többet rétre.
A kávézós lánynak egy dolog fog feltűnni: a srác, aki a fahéjas csigát meg a közepes tejeskávét szokta kérni, már nem ide jár reggelente. Vállat von és megy tovább. Az élet megy tovább, tulajdonképp egy pár hónap után a családomon kívül csak páran emlékeznének rám, néhány év múltán meg még annyian sem. A melóhelyen lenne egy-két döbbent nap, aztán a rájönnének, hogy a hiányomat abból érzik meg, hogy kevesebb kéz van ugyanannak a kupac szarnak az ellapátolására. De ez se baj, jön arra a helyre valaki más, aki új posztereket fog kiragasztani. Talán még a céges laptopomat is megkapja.
Az egész mögött a megszokás dolgozik. Ha megszokok valamit, kialakul az a nagyon hatékony idegpálya, amivel minimális energiabefektetéssel tudok élni, ez viszont kiöl minden változatosságot, minden életet a világomból. A megszokás meg a biztonság hajszolása... a megszokás a biztonság illúziója. A vészkijárat harmincezer láb magasan.
Tyler Durden: Guys, what would you wish you'd done before you died?
Ricky: Paint a self-portrait.
The Mechanic: Build a house.
Tyler Durden: [to Narrator] And you?
Narrator: I don't know. Turn the wheel now, come on!
Tyler Durden: You have to know the answer to this question! If you died right now, how would you feel about your life?
Narrator: I don't know, I wouldn't feel anything good about my life, is that what you want to hear me say? Fine. Come on!
Tyler Durden: Not good enough.
annyira érdekes olvasni a gyökértelenségedet, azt hogy nem jó neked semmi, vagy hamar azzá válik - nem jóvá, a megszokás rémiszt, gondolom gyereked se lesz mert fel kéne nevelni és ne már az anyára háríts mindent ;)
VálaszTörlésnéha szeretem, amit írsz, néha csak elszomorodom.
Ki vagy te?
miért vagy ilyen izgága?
miért nincs nyugodalmad egy helyen, amikor a pillanatot annyira meg tudod élni, hogy az már szinte tökéletes? Miért nincs, amikor olyan könnyű vagy? Talán pont azért mert könnyű vagy, mert világokat robbantasz fel és ebben a súlytalanságodban oda sodródsz ahova a mi is vezet?
Sok embernek már _elég jó_ amikor így kérdik "a szokásosat?" és innen nézve nem látni, hová feljebb vagy tovább.
VálaszTörlésúristen, már 9602 reggelnél járok, úristen.
VálaszTörlésannak viszont örülök, hogy a 9602-ből 1119 reggelen már én döntöttem el, hogy hol és hogyan kelek fel. :)
a megszokások és a beleszokások problémájára viszont még nincs kész forgatókönyvem... kellene-e hogy legyen?